Egy ikonikus kiegészítő: a Dior táska

Ha egy igazán stílusos szettet szeretnénk összeállítani, akkor mindenképp érdemes a Dior táska mellett dönteni. Ez ugyanis egy olyan kiegészítő, amivel még egy egyszerű öltözéket is igazán lehengerlővé tudunk tenni. Egy nő pedig mi másról is álmodhatna, mint arról, hogy lehengerlő legyen, és minden tekintet elismerő pillantást vessen rá? Nos, egy eredeti Dior táska, és az általa képviselt minőség, illetve részletgazdagság gondoskodik erről. Nézzük, miért vált a divatipar egyik legnagyobb márkájává, és miért élnek-halnak azért nők millió, hogy Christian Dior táska kollekciójának egyik darabját viselhessék!

Egy világmárka születése

A Dior cég közvetlenül a II. világháború után, 1946-ban jött létre, amikor Christian Dior francia divattervező megalapította. Nem sokkal később, egy évre rá már be is mutatta az első ruhakollekcióját, amivel forradalmasította a divatvilágot. Már itt megjelentek azok az ismertetőjegyek, amik a mai napig is meghatározzák a Dior márkájú ruhákat. Gondolunk itt például a széles vállakra, a szűk derékrészre, illetve a bő szoknyákra. A kollekció sikerében többek között az is közrejátszott, hogy az akkor működő divatházak minimalista, egyszerű ruhákat készítettek. Christian Dior azonban új színt hozott a divatvilágba azáltal, hogy mert más lenni az elegáns, klasszikus nőies stílusú ruhadarabok megalkotásával.

A Lady Dior táska is felkerült a repertoárba

 

Természetesen nem kellett sok ahhoz, hogy a nőies ruhadarabok stílusban hozzájuk passzoló táskákkal egészüljenek ki. Ennek a története 1995-re nyúlik vissza, amikor is John Galliano lett a cég igazgatója. Az ő ösztönzésére szélesebb rétegeket céloztak meg a termékekkel, köztük a fiatalokkal, mely törekvésben a kiegészítők – különösen a Dior táska – nagy szerepet kaptak. Az egyik leghíresebb alkotásuk a Lady Dior táska volt, ami 1995-ben debütált, és még ma is – több, mint 25 évvel később – világszerte az egyik legikonikusabb kiegészítő. A nevét onnan kapta, hogy Diana hercegnő ezt a táskát viselte, amikor hivatalos látogatást tett Párizsban. Az eredeti neve egyébként „Chouchou” volt, ami franciául azt jelenti, hogy “kedves” vagy “kedvenc”. Miután azonban Diana hercegnő megjelent a nyilvánosság előtt kezében a táskával, átnevezték Lady Diorra, hogy ezzel is tisztelegjenek előtte, s ily módon is népszerűsítsék.

A külsőségeken túl…

A Dior táska népszerűsége kétségkívül a páratlan stílusának, semmihez sem fogható külső stílusjegyeinek köszönhető. Ez azonban mit sem érne, ha az anyaga nem lenne kellőképpen tartós és nem képviselne kimagasló minőséget e tekintetben is. Alapvetően a legtöbb eredeti Dior táska prémium minőségű bőrből készül, ami nem is meglepő azt tekintve, hogy a bőr számos kultúrában a luxus és a tartósság képviselője. A márka pedig nem ismer kompromisszumot ezen a téren, a finom kidolgozás és a precíz varrás a bőrtáskáik igazi ékessége. Néhány kollekcióban nemcsak bőrből, hanem textilből, illetve a kor igényeinek megfelelően vegán bőrből készült Dior táska is szerepel, melyek megalkotásához természetesen ugyanúgy prémium anyagokat használnak fel.