Egy környezettudatos megoldás: táska papírból

Napjainkra rendkívül fontossá vált, hogy odafigyeljünk a környezetvédelemre és ennek megfelelően kellően tudatosak legyünk. Ebbe pedig többek között az is beletartozik, hogy milyen kiegészítőket használunk. A kellően masszív papírtáska például remek választás, hiszen 100%-ban papírból készül és általában füllel is rendelkezik, aminek köszönhetően kényelmesen meg tudjuk fogni és könnyen tudunk szállítani benne különböző tárgyakat.

A papír, mint környezetbarát alapanyag

A papír kitermelése, illetve feldolgozása sokkal kevésbé terheli a környezetet, mint például a műanyagé, aminek a legyártása meglehetősen energiaigényes folyamat. Az előállítás során veszélyes vegyi anyagok is keletkeznek, és akkor még nem beszéltünk arról, hogy míg egy papírtáska pár hónapon belül lebomlik, addig egy műanyagszatyor lebomlása akár több száz évig is eltarthat. Ha tehát szeretnénk mi is tenni valamit a környezetért, akkor érdemes kétszer is meggondolnunk, hogy a műanyagszatyor vagy pedig a papírtáska használata mellett döntünk. Szerencsére már a legtöbb élelmiszerbolt, illetve más üzlet is gondosan ügyel arra, hogy papírtáska, illetve papírzacskó legyen a kasszánál, de még így is belefuthatunk műanyagszatyrokba. Ezeket próbáljuk meg kerülni, és ha nem vagyunk biztosak abban, hogy az adott üzletből milyen szatyorral térhetünk haza, akkor legyen inkább nálunk mindig egy papírtáska.

A pékárut és a zöldséget miben hozzuk haza?

Amikor tasakot vagy szatyrot keresünk egy élelmiszerboltban, akkor nemcsak a kasszánál kell körültekintőnek lennünk, hanem a pékárurészlegnél és a zöldségeknél, gyümölcsöknél is. A jó hír, hogy általában ott is több alternatíva közül választhatunk, ugyanis a műanyagból készült tasakok mellett ottvan a papírzacskó is. Innentől fogva pedig csak rajtunk áll, hogy melyikért nyúlunk. A műanyag zacskóhoz hasonlóan a papírzacskó is megfelelő védelmet tud nyújtani mind a pékárunak, mind a zöldségnek, gyümölcsnek. Ráadásul úgy van kialakítva, hogy apró lyukak találhatók rajta, ami kifejezetten praktikus, hiszen így a papírzacskó átengedi a levegőt, aminek köszönhetően a beletett élelmiszer tud szellőzni, így nem veszíti el olyan hamar a frissességét. Sőt, ha a papírzacskó használata mellett döntünk, akkor a páralecsapódást és a penészképződést is elkerülhetjük.

Papírból készülnek már hátizsákok is

Ha néhány évvel ezelőtt valaki azt mondja nekünk, hogy lesznek olyan, mindennapi használatra szánt táskák, amik papírból fognak készülni, valószínűleg nem hittük volna el. Az évek alatt azonban olyan nagy méreteket öltött a környezetszennyezés, hogy ez a divattervezőket is új útra terelte. Ez pedig oda vezetett, hogy rengeteg szép papírtáska született, amik többnyire hátizsákok. Ha pedig amiatt aggódnánk, hogy vagy a stílusos kinézetet választjuk, vagy a környezetvédelmet, akkor emiatt nem kell! A divattervezők által megalkotott papírtáskák ugyanis nagyon stílusosak és teljes mértékben megfelelnek a mai kor igényeinek. A viselésüknek pedig van egy mélyebb jelentése is, méghozzá az, hogy szívvel-lélekkel támogatjuk a bolygónk védelmét.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás