férfi oldaltáska

Férfi oldaltáska az elegancia jegyében

férfi oldaltáska

A férfi oldaltáskák nagyon praktikusak, kisebb-nagyobb is kapható belőle. Laptop és a notebook között valaha élesebb volt a különbség. A laptop volt a nagy, a notesz a kisebb, könnyebben hordozható. A gyártók azonban idővel összemosták a két típust, csökkentették a különbségeket, így mára inkább már egyenlőségjelet lehet tenni a két elnevezés közé. Jól megkülönböztethetők maradtak viszont az ultrabook-ok és a netbook-ok.


Laptoptáska

A laptoptáska méretének megállapítása sem olyan egyszerű, mint gondolnánk. A laptopoknál a képernyő nagysága alapján adják meg a méretet, de a körülötte lévő műanyag borítás változó méretű lehet. Így, amikor laptop táskát veszünk nagyon lényeges, hogy ha lehet, inkább vigyük magunkkal a gépünket és próbáljuk bele. Ha például a zipzár egy kicsit is érintkezik a géppel, akkor az a táska túl kicsi. Az is előfordulhat, hogy túl szűk, vagy keskeny. Szerencsére a laptop táska kínálat az elmúlt években sokat változott, a természetes anyagok felhasználásától kezdve, színben és stílusban is hatalmas a választék. A legtöbb PC gyártó a hordozótáskákra is hangsúlyt helyez, tudván, hogy nagy értéket védenek. De nem kell számítógépes cégnek lenni ahhoz, hogy jó méretű, megfelelő laptop táskát dobjanak piacra. Az igényesség és körültekintés éppúgy a stabil márkákhoz tartozik ezen a területen is. A trendi, kreatív, szellemes és egyedi laptop táskák is széles kínálattal jelen vannak.

Férfi aktatáska

A férfi aktatáska még mindig sokak által használt táska típus, melyet egyaránt hordanak egyetemisták, irodai munkások, illetve fontos hivatalnokok és persze rejtélyes titkos ügynökök is. A két különálló részes, szélesebb modellek közül kedvelt a dupla zsebes férfi aktatáska , vagy az aszimmetrikus barna aktatáska, ami az iratok elhelyezése mellett két kis zsebbel segíti a személyes apróságok elkülönítését. Azokat az időket, amikor a férfi üzleti táskák különösen unalmasak és régimódiak voltak, elfelejthetünk. Ma a modern férfi oldaltáskák, aktatáskák a jelenkori üzletemberek igényei alapján készülnek. Divatosak, stílusosak, elegánsak, egyszóval férfiasak. Az egyetlen különbség az, hogy a modern férfi aktatáskában az irattartó rekesz mellett egy laptop tartó is található, hogy megfeleljen a modern elvárásoknak.

 

férfi bőr válltáska

Sporttáska

A sportos stílusú táskák minden aktív sportszerető ember számára jó választásnak bizonyulnak. Akár alkalmanként akár rendszeresen jársz sportolni, edzeni érdemes egy praktikus és tágas sportáskával rendelkezni. A sporttáska választéka korlátlan amelyeket akár utazótáskaként is használhatsz. A sporttáskába könnyedén pakolhatsz minden szükséges ruhát, cipőt törülközőt. Mérettől függően néhány sporttáska modellt kézipoggyászként is használhatsz nyaraláshoz, de akár kiránduláshoz is.

Férfi bőr táska

Gyakori, hogy nemcsak otthon, hanem a munkában vagy az iskolában, egyetemen nap mint nap szükségünk van a saját, vagy a céges hordozható számítógépünkre és arra kényszerülünk, hogy rendszeresen táskába pakoljuk és magunkkal vigyük laptopunkat. Ezért érdemes strapabíró táskát választani, hiszen az évek során könnyen elhasználódhat. A bőrből készült táskák tökéletesen megfelelnek a célnak. Kitűnő a mindennapos iratok, illetve egy kisebb laptop hordására is. A valódi bőr minőségnek köszönhetően nagyon strapabíró. A csatos és cipzáras zsebekkel kialakított táska eleganciát és férfiasságot tükröz. Vállpánttal vagy akár anélkül is hordható kézben. Viseld öltönnyel vagy akár egy hétköznapi farmerrel, mindennel jól mutat! Kitűnő a mindennapos iratok, illetve egy kisebb laptop hordására is. A valódi bőr minőségnek köszönhetően nagyon strapabíró. A valódi bőr táskát azoknak ajánlatos hordaniuk, akik szeretik maguknál tudni legfontosabb apróságaikat, irataikat, de nem szeretnének egy nagyobb táskába pakolni. Vállon kényelmesen viselhető, nem akadályozza viselőjét utazás vagy bármilyen más tevékenység közben. Állítható pántjának köszönhetően bárki személyre tudja szabni hosszúságát.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás